A rendezvény óta 3 év és 3 hónap telt el
23 tréner 26 programján
198 jelentkező vett részt.
AZT GONDOLJUK,
tanulni bárkitől, bármikor, bárhol lehet. Utcákon, tereken, parkokban, ligetekben is.
Az utcán együtt és egymástól tanulni jó móka.
Összehozni nyitott és érdeklődő embereket, körbeülni, gondolkodni, beszélgetni, játszani és tanulni belőle.
Választani egy érdekes témát, körbejárni, elmélyülni benne, példákat gyűjteni, közös élményt átélni, aztán megbeszélni: mit csináltunk, hogyan csináltuk, és mit tudunk mindebből megtanulni magunkról, egymásról, a világról.
Ez lesz Debrecenben az első alkalom – Budapesten negyedszer lesz, nyáron pedig megvolt Balatonalmádiban is a második – mert a Street Training izgalmas kaland!
Kitoljuk a lábas táblákat a Nagyerdőbe, felparcellázzuk a rétet-ligetet, és a tizenhárom mezőn párhuzamosan másfél órás minitréningeket tartunk a legkülönbözőbb témákban!
Semmi politika, semmi üzlet, semmi marketing. Emberek találkoznak, és tanulnak egymástól. Emberek adnak és kapnak: tudást, tippeket, ötleteket és inspirációt – mindezt önkéntesen. Azon az alapon, hogy tanulni klassz, hasznos, érdekes és érdemes!
Kedves Érdeklődő!
Örömmel hívunk téged az első Street Training Debrecenbe, a Békás tó partján festői környezetbe!
23 fejlesztő szakember (tréner, coach, pszichológus), 26 programjára, amely közül biztos megtaláld a neked megfelelőt!
1,5 órás minitréningek (10-12:30.valamint 12-13:30. idősávokban) kiváló trénerek vezetésével
13 mezőn maximum 18 fős csoportok
2 idősávban számtalan izgalmas téma
Színes programmal várunk a Nagyerdőn
2021. szeptember 11-án 10 és 14 óra között!
Válassz programot és regisztrálj!
Akár több tréningen is részt vehetsz a nap folyamán.
... ha már elmúltál 14 éves, és még nem múltál el 114 ...
A tréningek között is megismerkedhetsz számos izgalmas, játékos eszközzel, gyakorlattal, hogy megmutassuk, fejlődni, tanulni valóban jó móka. Lesz zene, amelyről a Debreczeni Páros gondoskodik és tánc, amelyben akár a gyerekek is aktívan részt vehetnek.
Aki mindezt pedig kordában tartja nem más, mint Mikor Ákos podcaster.
Gondoskodunk rólad, lesz büfé mindennel, amire szükséged lehet!
A programot mi biztosítjuk!
Kattints bal oldalt az idősávokra, s válassz tréninget!
Ehhez az eseményhez még nincs feltöltve videó.
Keress minket!
hello@streettraining.hu
Sütöri Ágnes
+36 20 414 9333