A rendezvény óta 3 év és 7 hónap telt el

27 tréner 29 programján

178 jelentkező vett részt.

2020. szeptember 26. szombat
Balatonalmádi, Szoborpark

 

KÖZÖS TANULÁS A SZABADBAN

AZT GONDOLJUK,

tanulni bárkitől, bármikor, bárhol lehet. Utcákon, tereken, parkokban, ligetekben is. Az utcán együtt és egymástól tanulni jó móka.

Összehozni nyitott és érdeklődő embereket, körbeülni, gondolkodni, beszélgetni, játszani és tanulni belőle.

Választani egy érdekes témát, körbejárni, elmélyülni benne, példákat gyűjteni, közös élményt átélni, aztán megbeszélni: mit csináltunk, hogyan csináltuk, és mit tudunk mindebből megtanulni magunkról, egymásról, a világról.

Már kétszer kipróbáltuk, és harmadszor is belevágunk Budapesten, negyedszer pedig Balatonalmádiban,

mert a Street Training izgalmas kaland!

Kitoljuk a lábas táblákat a Szoborparkba, felparcellázzuk a körszínpad és a teniszpályák között területet, és a tizenöt mezőn párhuzamosan másfél órás minitréningeket tartunk a legkülönbözőbb témákban!

Semmi politika, semmi üzlet, semmi marketing. Emberek találkoznak, és tanulnak egymástól. Emberek adnak és kapnak: tudást, tippeket, ötleteket és inspirációt – mindezt önkéntesen. Azon az alapon, hogy tanulni klassz, hasznos, érdekes és érdemes!

 

 

RÉSZTVEVŐK JELENTKEZÉSE

Kedves Érdeklődő!

Örömmel hívunk téged a negyedik Street Trainingre!

1,5 órás minitréningek kiváló trénerek vezetésével
15 mezőn maximum 18 fős csoportok
2 idősávban számtalan izgalmas téma

Színes programmal várunk a Szoborparkban
2020. szeptember 26-án 9 és 14 óra között!

Válassz programot és regisztrálj!

Akár két tréningen is részt vehetsz a nap folyamán.
... ha már elmúltál 14 éves, és még nem múltál el 114 ...
Te döntöd el!

 Jól teszed, ha hozol magaddal egy kisszéket vagy plédet, amire leülhetsz.

Gondoskodj magadról, hozz ételt, italt, amire szükséged van.

A programot mi biztosítjuk.

 

ÚJDONSÁG A GYEREKEKNEK

A tréningekkel párhuzamosan izgalmas gyerekprogramokat kínálunk!

Az 1-5 évesekkel a Budapest School csapata érdekes okosító-ügyesítő játékokat játszik.

A 6-13 éveseket pedig a Magyar Cserkészszövetség fiataljai várják

– tájékozódási versennyel, kézműves foglalkozással és vidám cserkészjátékokkal.

Válassz idősávot!

Programjaink:

Street Training Balaton, 2020

Kattints bal oldalt az idősávokra, s válassz tréninget!

Videoüzenetek

Galéria

Street Training Balaton, 2020
Street Training Balaton, 2020Street Training Balaton, 2020Street Training Balaton, 2020Street Training Balaton, 2020Street Training Balaton, 2020Street Training Balaton, 2020

Videó

Keress minket!

hello@streettraining.hu

Sütöri Ágnes

+36 20 414 9333

Hajós Zsuzsa
+36 30 276 7269